Szubjektív beszámoló a 8. Louis Armstrong Jazzfesztiválról - 1. rész

Gondolták volna, hogy Louis Armstrongnak szobra van hazánkban? Ráadásul nem a fővárosban, hanem egy kicsiny faluban a Börzsöny és a Cserhát lábánál. Falu, de minden év júniusának utolsó hétvégéjén mégis főváros, a klasszikus jazz szerelmeseinek fővárosa. Ez a falu: Bánk. Talán nem mindenki tudja, hol van Bánk, de azt remélhetőleg egyre többen, hogy ott jazzfesztivált rendeznek nyaranta. Nyolc éve! Nem figyelmetlenségből írom le ennyiszer Bánk nevét, hanem mert megérdemli! Szóval tessenek ezt a nevet megjegyezni!

Jazz-élményem volt Bánkon, olyan jazz-élményem, amilyenben a legendás harsonás, Carl Fontana 1998-as és a tenorszaxofon mestere, Scott Hamilton 2007-es magyarországi látogatása óta nem volt részem. Aki a mai jazzmuzsikát szereti, annak talán nem érdemes tovább olvasni ezt az írást, azonban akinek felcsillan a szeme, ha Louis Armstrong nevét meghallja, az tartson velem!

A Louis Armstrong Jazzfesztivál (www.jazzfesztival.hu) "felharcolta" magát a jazzfesztiválok térképére, és ha a szervezők, rendezők, tulajdonképpen a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kitart az eddigi elvei, a jó ízléssel összeválogatott programok és a klasszikus jazz muzsika nemzetközi nagymestereinek Bánkra csábítása mellett, akkor a térképnek azt a szeletét akár kőbe is lehet vésni. A 2011-es fesztivál - a szubjektivitás félretételének tétova kísérlete mellett - pazar volt! Két napra (illetve néhány  kivételezettnek három vagy négy napra) a bánki tó, a Tó Hotel és környéke a nyugalom és az izgalom terepe volt. Itt rögvest felmerülhet a kérdés: miért három vagy négy napra? ...és a bulvármédián szocializálódott populációnk lényegi kérdése: KIK voltak azok a kivételezettek?  Rögvest kielégítem a nyájas olvasó kíváncsiságát: én voltam az egyik, Ittzés Tamás, a fesztivál művészeti vezetője a másik, ezen felül a rendezvény "jazzlover" gazdái (ugyan szeretnek a háttérben maradni, de nem hagyhatom Őket név nélkül: Karacs Ferenc és felesége, Julika), valamint azok, akiknek a kilétét juszt sem fedem fel, ennyire lehetek én is bulváros.

Miért fontos, hogy hosszabb időt töltöttünk Bánkon, mint amennyit általában tölteni szokás egy fesztiválon? Ennek több oka is van, de lássuk a legfontosabbat: a fellépők nagyon sokszor csak beesnek egy-egy koncertre (repülő-hotel-koncert-hotel-repülő, rosszabb esetben ennek kényelmetlenebb variációi), majd dolguk végeztével elrohannak onnan. Nincs idejük (időnk) asszimilálódni, lenyugodni és a kollégákra, egymásra hangolódni. Ez általános probléma. Üdítő kivétel tehát a bánki megoldás, ahol a külföldi - és a magyar - zenészek napokkal a fellépés előtt "belakhatják" a bánki tó környékét, a Tó Hotelt, úgy tölthetnek egymással egy-egy kellemes estét, nappalt, hogy nem kell hangbeállásra, koncertre rohanni. Ez fantasztikus, nem is gondolná a kedves olvasó, hogy ennek mekkora jelentősége van! Én sem gondoltam, de Bánk óta már tudom. A közönség a koncerteken azt érezhette, hogy összhang, harmónia van a fellépő művészek között, kiváló hangulatban vannak. Hát hiszen barátok! Igen-igen, de vannak, akik életükben először találkoztak, és mégis. Azt hiszem, ez a bánki szervezés igazi értéke, amiért roppant hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett benne.

A lényeg: a fesztivál pompás volt, mindenki jól érezte magát, és még az időjárással is szerencsénk volt. Hogy mi minden történt a színpadon, arról hamarosan részletesen beszámolok. Addig ajánlom tisztelettel a fesztivál fotóalbumát és néhány saját képemet a fesztiválról itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.